Társastánc pároknak Dunakeszin

Szeptemberben 5 alkalmas páros tánc kezdőknek – párcsere nélkül
- Kezdés: szeptember 20.
- Vasárnap 18:00–18:55
- Jelentkezés párban – párcsere nincs
- Dunakeszi, Keszi Center
Ha már régóta mondogatjátok, hogy „egyszer jó lenne megtanulni táncolni”, most kipróbálhatjátok.
Öt alkalom. Nem kell hónapokra előre tervezni, és nem kell előre tudnotok táncolni sem.
Megtanuljátok az első lépéseket, néhány jól használható figurát, és közben megtapasztaljátok, milyen érzés, amikor a lépésekből egyszer csak közös tánc lesz.
Ha pedig az ötödik alkalom után úgy érzitek, „na, ezt folytassuk!”, megyünk tovább. 😊
Teljesen kezdőknek
Az alapoktól indulunk. Nem kell előzetes tánctudás.
Mai zenék, régebbi slágerek, használható tánclépések – olyanok, amiket később egy koncerten, esküvőn vagy házibuliban is elő tudtok venni.
Páros tánc – végig együtt
A tanfolyamra csak párban lehet jelentkezni.
Az órákon végig egymással táncoltok – nálunk sosincs párcsere. 😊
Együtt tanultok, együtt gyakoroltok és ha néha összekeverednek a lábak? Semmi gond. Megpróbáljuk újra és újra.

Mikor és hol?
A tanfolyam 5 egymást követő alkalomból áll, az órák egymásra épülnek.
Táncórák: vasárnap 18:00–18:55
Első óra: szeptember 20., vasárnap
Részvételi díj: 12 500 Ft / fő / 5 alkalom
Helyszín: TáncPont Dunakeszi
Keszi Center, I. emelet
2120 Dunakeszi, Fő út 70.
(a Kávézó fölött)
👉 Útvonaltervezés a TáncPonthoz
Táncoktató
Az órákat Vándor Zsuzsa tánctanár, a TáncPont Tánciskola vezetője tartja.
Zsuzsa sok éve tanít felnőtteket táncolni, és pontosan tudja, mire van szükségük a kezdő lábaknak. Figyel a párokra, és ha valami nem akar összeállni, újra megmutatja, másképp magyarázza, és segít, amíg sikerül. Nála lehet kérdezni és újrapróbálni – mindezt jó hangulatban, sok nevetéssel.
Olvassátok el itt – mit mesélnek azok, akik már nála tanulnak.
Jelentkezés
A részvételhez előzetes jelentkezés szükséges, a csoport létszáma korlátozott.
Jelentkezés a kezdő tanfolyamra:
https://tancpont.hu/regisztracio/
A jelentkezés elküldése után néhány napon belül e–mailben visszajelzünk, hogy van-e még szabad hely a tanfolyamra.
A helyeteket ezután, a bérlet megvásárlásával tudjátok biztosítani.
Kérjük, a bérlet árát csak a visszaigazolás után utaljátok el!
És mi lesz az 5. alkalom után?
Ha megtetszik a tánc, folytatjuk. 😊
Jönnek újabb lépések, figurák és zenék, és haladunk tovább onnan, ahol az első öt alkalommal abbahagytuk.
Ha pedig most csak ezt az öt alkalmat próbálnátok ki, az is teljesen rendben van.
Először csak kezdjétek el. Aztán meglátjuk, hová táncolunk tovább. 😉
Nézzetek be hozzánk
Kíváncsiak vagytok, milyen nálunk egy táncóra? Nézzetek bele a videóinkba!
Láthatjátok, kik táncolnak nálunk, milyen a helyszín, milyen a hangulat – és persze azt is, hogy a nevetésből sosincs hiány.
Kérdésetek van a tanfolyamról?
Keressétek Vándor Zsuzsát:
📞 06-30-440-9718
✉️ vandorzsuzsa@tancpont.hu